Ünnepi geotúra a tátorjános TT-n és a Somlyó-hegyen

2021. 08.21. 10:00

A Balatonfő rejtett geo-, természeti- és kultúrtörténeti kincsei: Ünnepi geotúránk során a Balatonfő térségét keressük fel.

Első állomásunkon az idén 48 éve védett Balatonkenesei Tátorjános természetvédelmi területre látogatunk el, ahol a magasparton gyönyörködünk a csodás kilátásban a Balaton víztükrére, miközben geológiai értelemben fiatal, a geopark legfiatalabb (néhány millió éves) képződményeivel – az egykori Pannon-tó üledékeivel (homokjával) és annak ősi lakóival (csigákkal és kagylókkal, pl. a "kecskekörömmel"), illetve a mai Balaton és annak kialakulásával – , védett, fehér virágú tátorján növénnyel, a térség kultúrtörténeti kincseivel és nem utolsó sorban a geoparkkal ismerkedünk meg.

Nyomába eredünk a falban látható kis barlanglyukak, üregek, a rejtélyes tatár- vagy töröklikak történetének is.

Térben nem, de időben hatalmasat (440 millió évet) visszautazva Balatonfőkajáron a pincesorok megtekintése után felkeressük a Somlyó-hegyen termesztett szőlő alapját képező kvarcfillit feltárást, mely a Dunántúl legidősebb (!!) felszínre bukkanó kőzeteként híresült el. Az ősi Japetus-óceán iszapjából keletkezett még a Föld déli féltekéjén, és nagyon idős kora miatt sok mindent átélt, megváltozott, sőt, átalakult, így története sokat mesél nekünk...

Bár helyben nem látjuk, csak fényképen, de mivel a térségünkhöz közel esik (Balaton-felvidék keleti része), szót ejtünk a kvarcfillithez hasonló korú (420 millió éves) és típusú (metamorf) Lovasi Agyagpaláról és az Alsóörsi Metariolitról is, melyek a Balaton-felvidék legidősebb felszínre bukkanó kőzetei.

Az ünnepi geotúra végén fény derül Balatonfőkajár furcsa nevének eredetére és jelentésére is...

Ár: Geotúra: felnőtt 850 Ft/fő, gyerek: 400 Ft/fő

Időtartam: 6 óra

Táv: 5-6 km

A túra minimum 10 fő jelentkezése esetén indul! A túrára maximum 30 főt tudunk fogadni.

Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő ruházat, esőkabát, túracipő, ennivaló, személyenként 1 liter folyadék.

Előzetes jelentkezés szükséges a túrát megelőző napon 16:00 óráig, e-mailben mobilos elérhetőség megadásával vagy telefonon!

Geotúra-vezető neve és elérhetőségei:
Sárdy Julianna a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa, geotúra-vezető
+36 30 491 0061
sardyjulia kukac bfnp pont hu

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
Javasoljuk, hogy a program előtt érdeklődjön honlapunkon, illetve a megadott elérhetőségeken!
A programon mindenki saját felelősségére vesz részt.
Kérjük, hogy a megadott indulási időpont előtt 10 perccel érkezzen a helyszínre.

Bővebb információ: https://www.bfnp.hu/hu/program/unnepi-geotura-a-ta...

Helyszín: Balatonkenese, Tourinform Iroda előtti parkoló, GPS: 47.034599, 18.106210