Nyirád

Nyirád a Bakony délnyugati lábánál található, szinte minden oldalról erdő veszi körül ezt a kis falut. 2005-ben ezen területek nagy részét védetté nyilvánították, ugyanis számos földtani, talajtani és vízrajzi adottsága egyedülálló. A Nyirádi Sárálló Természetvédelmi Területen olyan változatos és értékes növénytársulások és növényfajok élnek, mint például vad orchidea, kankalin, tavaszi hérics. A föld alatt pedig védett karsztbázis húzódik meg. A természeti értékek mellett megfér azonban a modern motorsport is: a község határától körülbelül 5 kilométerre található egy motorsport központ, amely FIA off road licensszel is rendelkezik, így nemzetközi rallycross és autocross versenyeket is rendeznek rajta. A versenyek megtekintése mellett élményautózáson is részt vehetünk.

Megközelíthetőség

Ajka – Tapolca – Devecser – Sümeg városoktól egyaránt körülbelül 15 kilométerre fekszik, így autóval könnyen megközelíthető a település. Helyközi és távolsági autóbuszjáratok rendszeresen közlekednek. Vasútállomással nem rendelkezik, azonban a korábban említett településeken található vasúti megállóhely is.

Látnivalók

Alsó-Nyirádi-erdő; Horgász-tó; Kígyós-patak; Felső-Nyirádi Erdészlak; Bányaterület; Nyirádi Sárálló Természetvédelmi Terület; Nyirádi Rallycross

Polgármesteri hivatal / Önkormányzat elérhetősége

Nyirád község Önkormányzata 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel.: +36-88/235-001 E-mail: nyiradph@vnet.hu