Múzeumok éjszakája Zircen

2019. június 22.

18.19 – Kapunyitás

18.30-23.00 – Kézműves foglalkozások: szövés, kovácsolás, kosárfonás, mézeskalács készítés

18.30-22.00 – Pecsétgyűjtő játék a zirci intézmények részvételével
A már hagyományosnak mondható pecsétgyűjtő játék idén Reguly Antal munkássága köré szerveződik, hiszen idén a zirci születésű kutató születésének 200. évfordulóját ünnepeljük. A Múzeumok Éjszakájában részt vevő zirci intézmények mindegyikében találnak egy feladatot Regulyval kapcsolatban, amit megválaszolva pecsétet szerezhetnek. A legalább 5 pecséttel ellátott gyűjtőlapok sorsoláson vesznek részt. Pecsétgyűjtő füzetet és gyűjtőládát minden intézményben találnak!

22.30 – A pecsételőjáték nyerteseinek sorsolása
A zirci intézmények közös pecsételőjátéka 22 óráig tart. Ekkor gyorsan összesítjük a szavazólapokat, ellenőrizzük érvényességüket, és 22.30 körül elkezdjük a szelvények kisorsolását. Ajándékcsomagokat a részt vevő intézmények, a rendezvényre kitelepülő árusok és zirci vállalkozók ajánlanak fel e célra.

19.00-22.00 – Tárlatvezetés az "Utazás az ismeretlenbe" c. állandó kiállításban
Az "Utazás az ismeretlenbe" c. állandó kiállítás Reguly Antal életét és munkásságát mutatja be. Az idei jubileumi évben az állandó kiállítás is megújul, igy a kiállítás megtekintésére már nem sokáig nyílik lehetőség. 19 és 22 óra között munkatársaink, Ruttkay-Miklián Eszter néprajzkutató, Gulyás Zoltán térképész és Sziráki Zsófia finnugor nyelvész a kiállítás termeiben folyamatosan a látogatók rendelkezésére állnak. Vendégeink bekapcsolódhatnak az általuk vezetett mini-foglalkozásokba, részt vehetnek tematikus tárlatvezetésen és persze feltehetik kérdéseiket is.

Helyszín: Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház, Zirc