Auer Fesztivál

2020. augusztus 13-16.

Idén immár hatodik alkalommal rendezik meg Veszprémben a világhírű, veszprémi születésű Auer Lipót hegedűművész és zenepedagógus tiszteletére az Auer Fesztivált, augusztus 13-16. között.

A rendező Mendelssohn Kamarazenekar célja Veszprém gyönyörű városába elhozni azokat a művészeket, akik a klasszikus zenei élet főszereplőiként a világ legjelentősebb koncerttermeiben lépnek fel.

2015 óta olyan világhírű művészek tisztelegtek Auer emléke előtt Veszprémben, mint Vadim Repin, Mischa Maisky, Borogyin Vonósnégyes, Yuri Bashmet, Kocsis Zoltán, Baráti Kristóf, Kelemen Barnabás, Ránki Dezső, Keller Kvartett, Ray Chen, hogy csak párat említsünk.

A veszprémi születésű Auer Lipót (1845 – 1930) hegedűművész, karmester és zenepedagógus, a világ zenei életének meghatározó alakja, a cár szólóhegedűse, államtanácsos, a Szentpétervári Konzervatórium professzora, az Orosz Zenei Társaság igazgató-karmestere volt. Országok, királyok és szultánok versengtek, hogy hallhassák játékát. Ő alapozta meg az „orosz hegedűiskola” néven ismert metódust, mely példátlan sikersorozatot indított el. Legnevesebb tanítványai között találjuk Jascha Heifetz, Nathan Milstein nevét. Büszkék voltak barátságára a kor meghatározó zeneszerzői: Csajkovszkij, Rubinstein, Rimszkij-Korszakov, Liszt Ferenc, Szergej Rachmanyinov is. Auer egyaránt volt művész és tanár, keresztény és zsidó, orosz és amerikai. És persze magyar, hiszen vallotta: „minden művész hovatartozását a hazai rög dönti el”.

Augusztus 13., csütörtök

Helyszín és időpont: VESZPRÉM, MEGYEHÁZA - SZENT ISTVÁN TEREM – 20:00

Az AUER TRIÓ hangversenye

BEETHOVEN: B-dúr trió No. 4 „Gassenhauer” op. 11
MENDELSSOHN: c-moll trió No. 2, op. 66
szünet
BRAHMS: C-dúr trió No. 2, op. 87

Az AUER TRIÓ tagjai:
FÜLEI BALÁZS zongoraművész
KOVÁTS PÉTER hegedűművész
VARGA ISTVÁN gordonkaművész

Auer Lipót – a világhírű, Veszprémben született hegedűművész, hegedűpedagógus és karmester – korának egyik legmeghatározóbb kamaraművésze is volt. Zeneszerzők sora – köztük Csajkovszkij, Borogyin, Glazunov – várta, hogy bemutassa, vagy csak véleményt mondjon új kamaraműveikről. A 2016-os veszprémi Auer Fesztiválon megalakult Auer Trió egyik célkitűzése épp az volt, hogy Auer kamaraművészi jelentőségére is felhívja a figyelmet. A három zeneakadémiai tanár – Fülei Balázs zongoraművész, Kováts Péter hegedűművész és Varga István gordonkaművész – alkotta formáció azóta már számtalan koncerten képviselte az „Auer-örökséget” itthon és külföldön egyaránt. Előadásukban a klasszikus trió-repertoár meghatározó művein kívül kevéssé ismert, például Liszt kompozíciók is hallhatók rendszeresen. A ma esti hangversenyen Beethoven, Mendelssohn és Brahms egy-egy trióját adják elő.

Augusztus 14., péntek

Helyszín és időpont: VESZPRÉM, SZENT MIHÁLY BAZILIKA – 17:30

SZENT EFRÉM FÉRFIKAR hangversenye

MŰVÉSZETI VEZETŐ: BUBNÓ TAMÁS

„ANGYALSZÁRNYAK”

Közreműködik:
MENDELSSOHN KAMARAZENEKAR
Művészeti vezető: KOVÁTS PÉTER

A Szent Efrém Férfikar a világban sokfelé járva, s ezeken az utazásokon gyönyörű szakrális zenékkel és különleges előadókkal is találkozva kapott inspirációt a ma este felcsendülő „Angyalszárnyak” című programjának az összeállítására, amelyet egyébként már lemezre is rögzítettek. Az Auer fesztivál szokásos helyszínei közül – természetesen – a várbéli Bazilikát választottuk e koncert helyszínéül, s ebben a kiváló akusztikájú térben, a zene „angyalszárnyain” járhatunk be velük együtt négy földrészt is. Afrika, Amerika, Ázsia és Európa tucatnyi nyelvén dalolva – nemegyszer nyolc szólamban: bizánci himnuszok, szláv és mediterrán imák, gospelek, ősi könyörgések és napjaink különleges szakrális motettái is fölhangzanak. Nagyboldogasszony ünnepének előestéjén lelki és zenei ünnepre készülhetünk ezáltal, s ebben a Szent Efrém Férfikar partnere lesz a Mendelssohn Kamarazenekar is, s talán a kedves közönséget is rá tudják venni egy kis közös énekre…

Helyszín és időpont: VESZPRÉM, HANGVILLA – 20:00

VADIM GLUZMAN hegedűművész
EVGENY SINAISKY ZONGORAMŰVÉSZ

és a MENDELSSOHN KAMARAZENEKAR hangversenye
Művészeti vezető: KOVÁTS PÉTER

BEETHOVEN: Á-dúr „Kreutzer” szonáta No. 9 op. 47
szünet
BEETHOVEN: D-dúr hegedűverseny op. 61

Az Auer fesztivál immár már ötéves történetében hozzászokhattunk, hogy a világ zenei életének legkiválóbb hegedűsei teszik tiszteletüket Auer Lipót szülővárosában, Veszprémben, s lépnek fel a fesztivál hangversenyein. Most sem lesz ez másként, hiszen Vadim Gluzman is a legkeresettebb, legnagyszerűbb művészek közé tartozik. De mindez csak az egyik különlegessége a mai koncertnek, ő ugyanis azon a fantasztikus – Antonio Stradivari által készített – hegedűn fog játszani Veszprémben, mely hangszer egykor Auer Lipót tulajdona volt, amellyel az egész világot bejárta, s melynek egészen különleges hangja adhatott inspirációt több zeneszerzőnek is (Csajkovszkij, Glazunov) hegedűversenyeik megkomponálásához. A koncert igazi fesztiválkoncert lesz, formabontó, hiszen az első részben kamaraművet, a szünet után pedig versenyművet hallhatunk, s mindkét darab emblematikus kompozíció. Beethoven Kreutzer szonátája és Hegedűversenye a zenetörténet és a hegedűirodalom arannyal írt lapjairól való.

Augusztus 15., szombat

Helyszín és időpont: VESZPRÉM, MEGYEHÁZA - SZENT ISTVÁN TEREM - 17:30

FISCHER ANNIE ösztöndíjasok hangversenye

HARTMANN DOMONKOS gordonka
MAGYAR VALENTIN zongora

BRAHMS: e-moll szonáta I. t.
RACHMANINOFF: f-moll etűd op. 39 no. 1, gisz-moll Prelűd op.32 no. 12
KODÁLY: Szólószonáta I. t.
MENDELSSOHN: Dal szöveg nélkül op. 109
DVOŘÁK: Rondo op. 94
Liszt: f-moll transzcendens etűd
Schumann: Adagio és Allegro

A zenei élet fontos szereplői a tehetséges fiatalok, akik jelenleg még pályájuk elején állnak, és már arra készülnek, hogy átvegyék a stafétabotot, de nemcsak készülnek erre, hanem már komoly eredményeket is fel tudnak mutatni. Az Auer fesztivál ma esti koncertjén is két ilyen ifjú művészt mutathatunk be Önöknek: a zongorista Magyar Valentint és a veszprémi születésű csellistát, Hartmann Domonkost. Mindketten több hazai és külföldi verseny díjazottjai, pályájukat neves tanárok, előadóművészek segítik és irányítják, Valentint Némethy Attila, Szokolay Balázs, Fejérvári Zoltán, Baráti Kristóf és Várdai István, Domonkost pedig többek között Várdai István, Fenyő László, Varga István és Rohmann Ditta. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Alkotóművészeti Kft. által meghirdetett, és a háromszoros Kossuth-díjas magyar zongoraművészről, Fischer Annie-ról elnevezett ösztöndíj kitüntetettjeiként minden feltétel adott számukra, hogy a legjobb körülmények között készülhessenek pályájukra. Műsorukon többek között Schumann, Mendelssohn, Brahms, Liszt és Kodály műveket hallhatunk.

Helyszín és időpont: VESZPRÉM, HANGVILLA – 20:00

JANOSKA ENSEMBLE

„REVOLUTION”

Közreműködik:
MENDELSSOHN KAMARAZENEKAR

Művészeti vezető: KOVÁTS PÉTER

Fergeteges este elé nézünk… A patinás Deutsche Gramophone lemezcég exkluzív zenekara, a Janoska Ensemble veszprémi fellépése igazi kuriózum lesz. A három pozsonyi testvér – Ondrej, Frantisek, Roman Janoska – és a szintén rokon Julius Darvas alapította világsztár együttes egyedi hangzást, egyedi stílust hozott létre. A két hegedűs, egy zongorista és egy bőgős alkotta Janoska Ensmeble unikum a világban, ilyen hangzás, ez a játékmód, a különböző stílusú zenék ilyen felhasználása és az improvizáció egyedi keverése az ő saját ötletük. De az ötlet persze kevés lenne, ha a megkérdőjelezhetetlen virtuozitás, a stílusokban – jazz, népzene, latin, roma és világzene – való tökéletes jártasság nem társulna hozzá. S mindez együttesen adja a garanciát arra, hogy magával ragadja közönségét ez a káprázatos technikájú együttes. Zenéjükben, koncertjeiken nincsenek sablonok, mindent az adott pillanat, a kreatív újraformálás, az improvizáció határoz meg. Egyet tehetünk, hallgatjuk őket és élvezzük a semmilyen más stílushoz nem tartozó zenéjük szabad áramlását úgy, ahogy ők diktálják.

Augusztus 16., vasárnap

Helyszín és időpont: VESZPRÉM, SZENT MIHÁLY BAZILIKA – 20:00

„A barokktól Mozartig”
MIKLÓSA ERIKA
KOSSUTH- ÉS LISZT-DÍJAS ÉNEKMŰVÉSZ

és a MENDELSSOHN KAMARAZENEKAR hangversenye
Művészeti vezető: KOVÁTS PÉTER

Műsoron Vivaldi, Händel, Bach és Mozart művei

Az Auer fesztivál idei eseménysora a veszprémi Várban, a Bazilikában zárul, a Mendelssohn Kamarazenekar hangversenyének világhírű szólista-vendége pedig Miklósa Erika lesz. A 19 évesen az Állami Operaházban indult karrier a világ legnagyobb operaházaiba vezetett, a milánói Scala, a new york-i Metropolitan, London, Párizs színpadai estéről-estére várták lenyűgöző Éj királynője alakítását (ezt a szerepet több mint ötszázszor énekelte), miközben repertoárja egyre több Verdi, Johann Strauss, Bernstein és persze más Mozart operák szoprán szerepeivel gazdagodott. Miklósa Erika már többször működött együtt a Mendelssohn Kamarazenekarral, s nagy örömünkre most újból hallhatjuk őt városunkban. A fesztivál zárókoncertjének műsorát a barokk legnagyobb szerzői, Vivaldi, Händel, és Bach egy-egy áriája és zenekari darabjai –, majd végül Mozart Exsultate jubilate című szólómotettája adják.

Jegyek a Tourinform Veszprém irodájában (Óváros tér 2., 06 88/404-548, info@veszpreminfo.hu) készpénzfizetés ellenében válthatók.

Kedvezményes jegyvásárlás (kizárólag az Auer Fesztivál honlapján, vagy személyesen Veszprémben, a Hangvillában): ha több különböző koncertre, egyidőben várásolja meg jegyét 3 KONCERT ESETÉN 15%, 4, VAGY TÖBB KONCERT ESETÉN 20% kedvezményt kap.

info@auerfesztival.hu

http://auerfesztival.hu

Helyszín: 8200 Veszprém, Brusznyai u. 2.